2015. augusztus 13., csütörtök

Az út adósság nélkül


2005-ben, egy nyomorúságos pontján az életemben, 5 gyerekem volt és adósság nyomorította meg az életemet, amit már alig-alig bírtam fizetni.

A számlákat elsüllyesztettem a fiókomba, a borítékokat bontatlanul hevertek, így nem kellett foglalkoznom azokkal a számlákkal, amiket nem tudtam fizetni. Igyekeztem elkerülni a behajtók telefonhívásait. Úsztam az adósságban és nem tudtam, hogyan tudnék megszabadulni tőle..

Az igazi mélypont akkor következett be, amikor nem volt már pénzem tejet és gabonapelyhet vásárolni a gyerekeknek. Saját bankszámlám negatív egyenleget mutatott. Végül elloptam a pénz a gyerekek malacperselyéből, hogy ételt vásároljak. Hát igen, nem volt jó érzés.

A napok így teltek, amíg végül úgy döntöttem, hogy ideje szembenéznem a félelmeimmel, tisztán látnom a helyzetemet és végre javítanom rajta.

Itt van az, amit csináltam:

  1. Végre szembenéztem a problémával: elővettem a számlákat a fiókból és készítettem egy táblázatot az adósságokról és a minimális havi kifizetésekről.
  2. Ránéztem a kiadásokra és rájöttem, hogy előbb a vérzést kell elállítani, mielőtt a gyógyulás megkezdődhetne. Többet költöttünk, mint amennyi pénzt kerestünk, vagy legjobb esetben éppen annyi pénzt kerestünk.
  3. Így mindenféle kiadásokat visszafogtunk: kábeltévé, egyik autónk, újság-előfizetés, napi tejeskávé, moziba járás a gyerekekkel, olyan új dolgok vásárlása, amire ténylegesen nincs szükségünk, bevásárlóközpontba járás, éttermek, készételek vásárlása. Számos dolgot fokozatosan szüntettünk meg, egy hónap alatt, de valamit azonnal.
  4. Készítettünk egy kiadási tervet. A legtöbb számlát automatikusan fizettük, de bizonyos számlák az igény szerinti kategóriába (élelmiszer, benzin, stb.) kerültek.
  5. Létrehoztam egy vésztartalékot.
  6. Elkezdtem visszafizetni a tartozásokat, egyszerre egyet.
  7. Újratárgyaltam néhány hitelezővel a tartozásomat.
  8. Más módokat találtunk ki, ahogy szórakozni tudunk, mint egy család.
  9. Több pénzt kezdtem hazahozni, ahogy szabadúszóvá váltam, plusz jövedelemként.
  10. Elkezdtem ezt a blogot, és 11 hónappal később kiadtam az első ebook-omat, hogy további bevételt szerezzek.
Kikerültünk az adósságból. És kint is maradtunk belőle. Azóta egy perce sem adósodtunk el. Ez csodálatos.


Az út első fele arról szólt, hogy kikerüljek az adósságokból.A fent leírt lépeseket követtem. Ez a legnehezebb rész, de mindenképpen megéri.

Az út következő része egy átmenet a kikerülés-az-adósságból szakaszból az-adósság-nélküli-életbe.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése